A trénerekből, színészekből, újságírókból és pszichológusokból álló tanácsadói csapatunk tagjai mind egy közös célért dolgoznak: hidakat építenek emberek között.
Navigáció
Kapcsolat
+36 1 353 6803
info@impactworks.hu
2016-ban kaptunk felkérést a hazai BT ROC (British Telecommunications Regional Operations Centre) employer brandingjének kialakítására. Több, mint egy éves munkánk eredményeként idén elnyertük a legjobb munkáltatói branding kezdeményezésnek járó (Top Employer Branding Initiative) nemzetközi díjat a CEE Shared Services and Outsourcing Awards-on. Az általunk felépített márkastratégia a régió legjelentősebb szereplőit felvonultató megmérettetésen 8 shortlistre került Közép- és Kelet-európai kezdeményezés között lett kategóriájának legjobbja.
Büszkék vagyunk továbbá az employer branding stratégiával elért arany fokozatú Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés Díjra, melyet a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSz) idei Employer Branding Award-ján ítélt nekünk a szakmai zsűri.
Stratégiánkat a jelenlegi BT-dolgozókra alapoztuk. A teljes hazai felső vezetés és a legfontosabb belső érintettek (csoportvezetők, recruiterek) mellett a kollégákat is bevontuk a kampányba, melynek kreatív és kivitelezési feladatait is ügynökségünk látta el.
Mint integrált HR-kommunikációs ügynökség, elkötelezettek vagyunk ügyfeleink támogasában, hogy merjenek és képesek legyenek változni és fejlődni, legyen szó egyéni vagy szervezeti fejlesztésről
A szervezeti kultúra, versenytársak és célcsoportok alapos kutatása végül egy teljes márkaalkotási folyamatot eredményezett. A lokalizált márkastratégia új márkapozíciót és az EVP-ket kiegészítő új márkaszemélyiség-jegyeket követelt meg.
Az új stratégia új kommunikációs megoldásokra sarkallt bennünket. Új tartalommenedzselési rendszert dolgoztunk ki a külső-belső megújulás jegyében az 50 LCD-monitorból álló kommunikációs csatornarendszeren az irodaterekben. Az állásbörzéken friss standdal jelentünk meg, létrehoztunk egy employer branding microsite-ot (https://sscheroes.com/company/bt-hungary) és támogattuk a BT törekvéseit a középiskolai, egyetemi partneri kapcsolatok megerősítésében. Mindezt egy, a dolgozókra építő tartós kommunikációs platform kialakításával fogtuk össze.
A #next10 kampány a múlt és a jövő találkozása a kreativitás jegyében. Szól a BT sikerekben bővelkedő elmúlt 10 évéről, és előrevetíti a jövőt, amelyet a cég és annak jelenlegi, valamint jövőbeni dolgozói közösen hoznak létre. A vonzó munkahely kialakításában szükség van a munkatársak közreműködésére is, ezért a párbeszédet, azaz a #next10 kampányt maguk a kollégák indították el, akik nemcsak az arcukat, de ötleteiket is adták a kezdeményezéshez.
A #next10 gondolatot a nyári fesztiválidőszakban vezettük be egy fiataloknak szóló, integrált kampány keretében. Ezzel ágyaztunk meg a toborzási szakasznak, ahol a meggyőzés és az EVP-k kerültek fókuszba.
A trénerekből, színészekből, újságírókból és pszichológusokból álló tanácsadói csapatunk tagjai mind egy közös célért dolgoznak: hidakat építenek emberek között.
+36 1 353 6803
info@impactworks.hu