A trénerekből, színészekből, újságírókból és pszichológusokból álló tanácsadói csapatunk tagjai mind egy közös célért dolgoznak: hidakat építenek emberek között.
Navigáció
Kapcsolat
+36 1 353 6803
info@impactworks.hu
Gyakran hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, mekkora szerepe van saját és munkatársaink jóllétének abban, hogy egy jól működő, produktív szervezetben dolgozhassunk, ahol számíthatunk egymásra és ahol elkötelezettek tudunk lenni a munkánk iránt. A mentális jóllétünkkel való foglalkozás mindig időszerű és aktuális, ugyanis sok más területnek – legyen szó motivációról, elkötelezettségről, hatékonyságról – ez jelenti az alapját. Ezért megalkottunk egy olyan programot, melynek keretében azokról a mentális jóllétünket befolyásoló témákról esik szó, melyekről egyébként ritkábban van lehetőségünk beszélni munkahelyi környezetben.
Mentális jóllét programunk több, akár szabadon variálható és választható modulból épül fel, melyek mindegyikében a résztvevők önismeretére, és egyéni kihívásaira fókuszálunk – azaz nem egy fix keretek közé szorított tréningprogramot kínálunk.
A képzés során a résztvevők eszközöket kaphatnak a saját és a csapatuk mentális jóllétének fejlesztéséhez és fenntartásához, többek között a hatékony stresszkezelés és a lelki ellenállóképesség fejlesztése mentén. Foglalkozunk a stressz-tünetek felismerésével, a stresszel való megküzdési eszköztárral és egy elégedettséget nyújtó munka-magánélet egyensúly kialakításával is. Feltérképezzük, milyen összetevői vannak a rezilienciának, hogyan fejleszthetjük saját lelki ellenállóképességünket és mik azok az erősségeink, amikre támaszkodhatunk. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a saját kontrollérzetünk tudatosítására, aminek segítségével azzal foglalkozhatunk, amire valóban van ráhatásunk. Konkrét, a mindennapokba beépíthető gyakorlatokból szemezgetünk.
A tréninget ajánljuk:
A folyamatos változások világában a lelki ellenállóképesség, a 21. század egyik legfontosabb kompetenciája kell, hogy legyen. A modul során feltérképezzük, milyen összetevői vannak a rezilienciának, hogyan fejleszthetjük saját és csapatunk lelki ellenállóképességét és mik azok az erősségeink, amikre már támaszkodhatunk. A modul során a pozitív pszichológia legfrissebb eredményeinek és eszköztárának segítségével dolgozunk a rugalmas alkalmazkodóképesség fejlesztésén. A résztvevők konkrét gyakorlatok segítségével felfedezhetik erőforrásaikat, illetve akciótervet készíthetnek lelki ellenállóképességük fejlesztéséhez.
Dinamikusan változó világban élünk, ahol elengedhetetlen a gyors reagálási képesség a minket körülvevő változásokra. A modul során kitérünk a lelkileg ellenállóképes működésre; elősegítjük a változások folyamatainak megértését a változások szakaszainak beazonosításával, és megvizsgáljuk a változási folyamatokra adott tipikus reakciókat. Saját helyzetekkel és vállalatspecifikus változási folyamatokkal foglalkozva olyan eszközöket igyekszünk átadni, melyek támogatják a résztvevőket a változásokhoz való sikeres alkalmazkodásban, vezetők esetében a változás kommunikálásában és annak elfogadtatásában.
A modul célja, hogy a résztvevők konkrét eszközökkel vértezhessék fel magukat a bizonytalan helyzetekkel szemben és megtalálhassák azokat a módszereket, melyek számukra hatékonyan tudnak működni a bizonytalansággal való megküzdés során. A mentális jóllétét támogató szemléletet, elméleti tudást adunk át, melyeket aztán saját élményű gyakorlatokkal dolgozunk fel. Foglalkozunk a belső biztonság kialakításával, feszültségoldó technikák megismerésével, gyakorlásával.
Ebben a modulban összegyűjtjük a tipikus stressz-tüneteket, megnézzük, mi a különbség a pozitív és a negatív stressz között és konkrét stresszkezelési gyakorlatokat ismerünk meg és próbálunk ki. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a saját kontrollérzetünk tudatosítására, aminek segítségével azzal foglalkozhatunk, amire valóban van ráhatásunk. Olyan személyre szabott stresszkezelési eszköztárat alakítunk ki, mely mindig kapaszkodót és védőpajzsot nyújt a nehéz helyzetekben.
A kiégés elkerülése érdekében kiemelt szerepet kap egy megfelelő, hosszabb távon is működőképes egyensúly kialakítása. A modul során megnézzük, mit jelent számunkra az ideális egyensúly, hol vagyunk ehhez képest jelenleg és hogyan tudunk eljutni odáig. Megvizsgáljuk azt is, mik a hatékony feltöltődés különböző szintjei és ”aranyszabályai”, illetve saját töltődési tervet is készítünk. Az alkalom során a kiégés kezdeti jeleivel is megismerkedünk és megnézzük azt is, hogyan tudjuk vezetőként csapatunk jóllétét feltérképezni.
Ezt a modult kifejezetten vezetőknek javasoljuk. Azon csapatok, melyekben jelen van a pszichológiai biztonság, fel merik vállalni érzelmeiket, véleményüket, ezáltal magasabb a bizalmi szint, sokkal hatékonyabbak és kreatívabbak az egyének. Napjainkban, amikor a bizonytalan tényezők és a változások megsokasodtak, kiemelt szerepe van a munkahelyen megtapasztalt pszichés biztonságnak, melyért nagyban felelős a vezető személye is. Megvizsgáljuk, hogy vezetőként milyen eszközeink vannak a pszichológiai biztonság megteremtésére, a kommunikációs aspektusokon át a fejlődési szemléletmód (growth mindset) beépítéséig.
Stressz vagy hirtelen változás hatására mennyire vagy képes kontrollálni a helyzeteket és az érzelmeid? Hogy állsz a kihívásokhoz: keresed azokat, vagy megrettensz tőlük? Mit teszel, ha kudarc ér? Hogyan vélekedsz magadról és a képességeidről? Milyen a teljesítményed nehéz helyzetekben?
„A mentális állóképesség olyan személyiségvonás, amely nagy részben meghatározza az egyének kihívásokra, stresszre és nyomásra adott válaszát, a körülményektől függetlenül.” (Clough & Strycharczyk, 2012)
A mentális állóképesség befolyásolhatja:
A nemzetközi MTQ – azaz Mentális Állóképesség teszt – segítségével és egy 1 órás online tanácsadás keretében átfogó képet kaphatsz a mentális állóképességedről és személyre szabott fejlesztési lehetőségekkel is megismerkedhetsz.
A trénerekből, színészekből, újságírókból és pszichológusokból álló tanácsadói csapatunk tagjai mind egy közös célért dolgoznak: hidakat építenek emberek között.
+36 1 353 6803
info@impactworks.hu