A trénerekből, színészekből, újságírókból és pszichológusokból álló tanácsadói csapatunk tagjai mind egy közös célért dolgoznak: hidakat építenek emberek között.
Navigáció
Kapcsolat
+36 1 353 6803
info@impactworks.hu
Hiszünk abban, hogy nem csak azzal tanítunk, amit átadunk egy-egy képzés során, hanem azzal is, ahogyan tanítjuk az anyagot. Ez a filozófia motivált bennünket arra, hogy a tréneri csapatunk több éves tapasztalatára építve, összeállítsuk a saját Train the Trainer programunkat, melyet belsős, vállalati trénerek számára ajánlunk.
A csoportos tréningprogram célja, hogy a képzést követően a résztvevők magabiztosan tudjanak tudást átadni, képzési programot vezetni, szakmai előadást tartani és tervezni, illetve megismerkedjenek a tréningek, műhelymunkák során alkalmazott interaktív facilitációs eszköztárral.
A kezdő vagy kevés tréning tapasztalattal bíró tréneri csapatok számára ajánljuk a két napos programunkat, melynek során a legfontosabb technikák és tréneri trükkök elsajátítása mellett, a résztvevőknek alkalmuk nyílik arra, hogy egy-egy ’éles’ helyzetben is próbára tegyék magukat.
A haladó Train the Trainer programunk egy több modulból álló, legalább három napos képzési program, mely során az alapvető technikák mellett az ügyfél (és a résztvevők) specifikus elvárásaira szabjuk a képzési modulokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a technikai típusú képzések megtervezésétől kezdve, a nehéz résztvevői karaktereken át, egészen a virtuális képzési platformok és webinarok használatáig érintjük a kezdő és gyakorlott trénerek számára egyaránt releváns témaköröket.
A trénerekből, színészekből, újságírókból és pszichológusokból álló tanácsadói csapatunk tagjai mind egy közös célért dolgoznak: hidakat építenek emberek között.
+36 1 353 6803
info@impactworks.hu